Miért van szükség rugalmasságra az üzleti életben?

Olyan világban élünk, ahol semmi sem marad túl sokáig ugyanaz, s nem is könnyű megjósolni, mi fogja a feje tetejére állítani. Mindig új folyamatokkal, kihívásokkal és fejlesztésekkel kell szembenézni. Az üzleti élet szempontjából mindez nagy rugalmasságot kíván. Ha rugalmasak vagyunk, szinte bármi történhet az iparágunkkal, alkalmazkodni tudunk az új helyzethez. Manapság a vállalkozásoknak változniuk és új utakra kell lépniük a sikeres működés érdekében.

Változó iparágak

Különböző mértékben, de valamennyi iparág állandó változáson és fejlődésen megy keresztül. A technológia a folyamatosan fejlődő iparág kiváló példája. Mindig látunk olyan feltörekvő technológiákat és folyamatokat, melyek kihívást jelentenek, és jelentős változásokat idéznek elő az e területen tevékenykedő vállalkozások működési módjában. Mindez azonban a többi iparágra is kihat, így a vállalkozások nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy ragaszkodjanak a korábbi modelljeikhez, hanem lépést kell tartaniuk a fejlődéssel.

Ahogy egy iparág változik, egy vállalkozás vagy szintén a változás mellett dönt, vagy kockáztatja, hogy lemarad. Ezért a versenyképesség megőrzése szempontjából rendkívül fontos az alkalmazkodás.

Váltsunk, ha kell

Egy sikeres, hosszú élettartamú vállalkozás esetében a „rendben” vagy az „elég jó” hozzáállás nem elég. A versenyképes vállalkozások folyamatosan keresik a fejlődési lehetőségeket – akkor is, ha egyébként minden „rendben van”.

Bármely vállalkozás számára veszélyes lehet, ha egy meghatározott úton vakon jár csak azért, mert ezt az utat előre lefektették, stratégiailag megszervezték. Bármennyire is alapos tervet készítettünk, a dolgok változnak, s a jó előre kidolgozott terv akár szükségtelenné is válhat. A sikeres vállalkozások felismerik, hogy időnként taktikát kell váltani, valami újat kipróbálni.

Becslések szerint azonban a változtatási törekvések 70%-a kudarcot vall – gyakran az alkalmazottak ellenállása miatt. Vagyis rendkívül fontos, hogy szervezeti szinten ösztönözni kell az innovációs készséget. Mindig ügyeljünk rá, hogy alkalmazottjaink is nyitottak legyenek, fejlődjenek és törekedjenek a jobbra.

Előre nem látható körülmények

A jelenlegi COVID-19 válság idején különösen láthatjuk annak fontosságát, hogy egy vállalkozás rugalmas legyen, s alkalmazkodni tudjon a változó körülményekhez. A vírus számtalan vállalkozás tett tönkre vagy akasztotta meg működését, s tette szükségessé a szolgáltatásaik, tevékenységeik átgondolását. Ez azonban csupán egy példa, számtalan előre nem látható körülmény „leselkedik” vállalkozásunkra.

Bár a változás sokak számára ijesztő szó, melyhez rengeteg munka és egy ismeretlen terület társul a fejekben, egyben lehetőséget biztosít nem csupán a túlélésre, de vállalkozásunk felvirágoztatására is.

Rugalmas irodabérlés

Mi magunk is folyamatosan törekszünk arra, hogy a változó igényekhez alkalmazkodjunk. Büszkék vagyunk rugalmas bérleti feltételeinkre, hisz nálunk 1 napra, de akár évekig tartó időtartamra is tud irodát bérelni. Azt biztosítjuk, amire szüksége van,  így – legalábbis e téren – kockázat nélkül tud reagálni a változó világ kihívásaira.

SZERETNÉ MEGTEKINTENI AZ IRODÁINKAT? Munkatársunk örömmel körbevezeti Önt business centerünkben – lépjen velünk kapcsolatba!

Makulátlan tisztaság – bizonyítottan!

Nagy érzékenységű felületi mikrobiológiai szennyeződés-ellenőrzést végeztek Lumitester PD-30 & LuciPac Pen biolumineszcencia meghatározással.

A biolumineszcencia egy világító anyag, mely egy élő organizmus kémiai reakcióinak eredményeképpen jön létre – ennek köszönhetően csodálhatjuk a szentjánosbogarak párzását is. A Lumitester PD-30 & LuciPac Pen készülékek biolumineszcencia értékét határozzák meg oly módon, hogy az élő szervezetek részére energiát szolgáltató ATP (adenozin trifoszfát), valamint az ebből származó AMP (adenozin-monofoszfát) molekulák mennyiségét mennyiségét mérik. Így érzékelik a mikrobiológiai és élelmiszermaradványokból származó szennyeződéseket. Mindez azért fontos, mert a nem megfelelően végzett tisztítás keresztszennyeződést okozhat, mely súlyos következményekhez vezet.

ecowian - tiszta irodák
A rendszeres tisztítás és takarítás mellett irodaházainkban meghatározott időközönként átfogóbb fertőtlenítést és nagytakarítást is végeznek a Dr. Clean Kft., illetve az Ecowian Magyarország Kft. Ennek eredményét vizsgálták a szeptember 8-án végzett mérések, melyek alapján mind a Bank Center Irodaház, mind a Roosevelt Irodaház esetében kiváló eredményeket értünk el irodáink, tárgyalóink és közös helyiségeink esetében (jegyzőkönyv megtekintése).

ecowian - tiszta irodák

„Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy bérlőink számára tökéletes környezetet biztosítsunk, ennek egyik alappillére az irodaház tisztasága – mondta el Fehér Attila, az irodákat bérbeadó House of Business Managing Partnere. – Eddig is kiemelt figyelmet fordítottunk e területre, a COVID-19 járványra való tekintettel azonban az eddig is alapos tisztítást és takarítást még gyakrabban végezzük.”

ecowian - tiszta irodák

Amit tudni kell a Plug & Play vagy instant irodákról

A hagyományos bérelt irodák mellett egyre gyakoribbak a Plug & Play vagy instant irodák, s egyre nagyobb igény is mutatkozik ezekre. Az instant irodák teljesen felszereltek mind bútorokkal, mind pedig egyéb berendezésekkel, úgymint telefon, nyomtató, nagysebességű internet, de elérhetőek tárgyalótermek, konferenciatermek is. A kényelemhez továbbá hozzájárulnak a biztosított frissítők, kávé vagy tea, a légkondicionálás, a futár- és portaszolgálat, míg a biztonságunkról biztonsági őrök gondoskodnak. Összefoglalva tehát minden, amire szükségünk lehet egy iroda elindításához, lényegében azonnal adott, csupán a számítógépünket kell magunkkal hozni. De nézzük is meg, mit jelent mindez gyakorlati szempontból.

Zéró indítási költség

Ha szeretnénk egy hagyományos irodát, az nem csupán az időnket veszi igénybe, de alaposan a zsebünkbe is kell nyúlni. Egyfelől tanácsos szakembereket megbízni, akik segítenek az iroda kialakításában a bútoroktól kezdve a technikai rendszerek beüzemeléséig. Ezeket a berendezéseket és eszközöket persze meg is kell vásárolni, ami szintén elég sok utánajárást igényel. Az instant irodáknál mindez adott, így nem szükséges komolyabban beruháznunk arra, hogy irodánkat elindíthassuk.

Gazdaságos

Különösen induló vállalkozások esetén nehéz előre látni, miként tudják elindítani az irodát, majd a jövőben finanszírozni a fenntartását. Az instant irodák esetében rugalmasak a lehetőségek, így például igény esetén nagyméretű bérelt irodáját bármikor kisebbre cserélheti vagy bővítheti.

Bank Center Irodaház - Bérelhető iroda

Egy kisebb iroda a Bank Center Irodaházban

Fejlődési lehetőség

Az eltérő vállalkozások üzleti szellemével megtöltött Plug & Play irodák energikus környezetet biztosítanak, mely elősegíti az együttműködést és a magas produktivitást. Az instant irodák rugalmassága pedig segít abban, hogy az iroda nagysága is együtt nőjön a vállalkozással. Emellett ne feledjük el, hogy ha nem kell nap mint nap az iroda ügyeivel foglalkoznunk, hatékonyabban tudjuk elvégezni a feladatainkat, s a vállalkozásunkra összpontosítani.

Biztosított szolgáltatások

A Plug & Play irodák nem csupán jól felszereltek, de professzionálisan szervezettek is. Szükség esetén igénybe vehetjük a tárgyalókat vagy konferenciatermeket – mindezeket is nagy sebességű internettel, audiovizuális eszközökkel, frissítőkkel, sőt akár büféebéddel is. Az irodák a legújabb elektronikus eszközökkel vannak felszerelve, melyek növelik a vállalkozás presztízsét és hozzájárulnak a sikeres munkavégzéshez, tárgyalásokhoz.

Bank Center Irodaház - Étkező

A Bank Center Irodaház étkezője

Nincs szükség ingatlanbérlésre

A hagyományos irodákkal szemben az instant irodáknál nem kell bérleti szerződést kötnie a használni kívánt ingatlanra, csupán a használt munkaállomásokért szükséges havonta fizetnie.

Nincsenek különféle irodai költségek

Nem kell aggódnia az internet- és villanyszámla miatt vagy éppen a karbantartási díjak miatt. Mivel a munkaterületért fizet, mindezt tartalmazzák a költségek.

Amennyiben további kérdése lenne az instant irodák bérlésével vagy irodaházainkkal kapcsolatban, keressen minket bizalommal!