Milyen etikett szabályok vonatkoznak az üzleti ebédekre? – Második rész

Az előző cikkünkben már számos dologra fény derült az üzleti ebédek szabályaival kapcsolatban, ám van még néhány fontos információ, ami szintén említést érdemel. Ahogy már leírtuk, itt nem az ételeken van a hangsúly, hanem az üzleten, éppen ezért fontos, hogy diszkrét, nyugodt helyet válasszunk, ahol zavartalanul tudunk beszélgetni partnereinkkel. Az sem hátrány, ha már régebb óta ismerjük az éttermet kiszolgálás, és minőség szempontjából, nem célszerű kockáztatni új vendéglátó egységek kipróbálásával. A hely ne legyen se túlságosan puccos, de nagyon egyszerű se, maradjunk az aranyközépúton.

Egyik félnek sem illik késnie, javasolt együtt bemenni az étterembe, ahol a legfiatalabb férfinak kell elsőként belépnie, és egészen addig megtartania az ajtót, amíg a hölgyek, idősebbek be nem fáradtak, majd becsuknia, és a személyzet felé jeleznie foglalását.

A férfiak rögtön vegyék le a sapkájukat, majd először segítsék le a hölgyek kabátját és csak ezután öltsék le a sajátjukat. A legfiatalabb úriember mindenképp várja meg, amíg a hölgyek és a rangidősek leültek, kizárólag ezután foglaljon ő is helyet. A hölgyek étlapról történő rendelését szintén a férfi kérje a pincértől, valamint a felszolgálónak intéssel jelezzünk, ne pedig csettintéssel, kiabálással.

Hova tehetjük a számítástechnikai eszközöket?

Amennyiben a megbeszéléshez szükségünk lesz laptopra, tabletre, vagy egyéb dokumentumra, várjuk meg az étkezés végét, és lehetőleg a kávé felszolgálása előtt helyezzük csak ki az asztalra őket, miután már a terítéket eltávolították.

Üzleti ebédeken semmi esetre se osszunk meg partnereinkkel vállalati titkokat, még akkor se, ha elégedetlenek vagyunk jelenlegi munkahelyünkkel. A fizetést illetően az állja az összeget, aki meghívta a feleket, ha közös szervezésről van szó természetesen megbeszélhető.

Távozáskor a férfiak öltözzenek fel először, ha végeztek segítsék fel a nőkre is a kabátot, majd engedjék őket előre az ajtónál.

A szabályokat mindig használjuk következetesen, amelyek egy pár alkalom után már automatikusan rögzülnek a tudatunkba.